Szeretettel köszöntök mindenkit! Nem nehéz kitalálni a blog az amerikai focival, azon belül a Tampa Bay Buccaneers csapatával fog foglalkozni. Jómagam már jó ideje az amerikai sportok rajongója vagyok, szerencsére hazánkban is egyre népszerűbb ez a sportág. Annak idején emlékszem amikor még ezerkilencszázkilencven egynéhányban, amikor a FIFA helyett a Madden NFL-t toltam a playstation-be, minden barátom lehülyézett. Azok a barátaim, akik mára már, minden évben várják a februárt és a Super Bowl-t, mint kisgyerek a karácsonyt. Korábban már szerkesztettem egy blogot itt a népsporton, de sajnos olyan témát választottam, ahova napi szinten akár négy órán keresztül lehetett volna folyamatosan irogatni, szerkesztő társakat pedig nem igazán találtam hozzá, így úgy gondoltam belefogok valami olyasmibe, ami akár egyedül is kivitelezhető feladat lehet.

Miért éppen a Bucs? Ki kell ábrándítsak mindenkit, aki azt hiszi, hogy bármiféle személyes kötődés az oka, soha nem jártam Tampa Bay-ben, és sajnos soha nem is láttam ezt a csapatot élőben játszani. Mi alapján választ mégis az ember magának csapatot? Emlékszem amikor először megláttam a vörös kalóz lobogót, rögtön felmerült bennem a kérdés, hogy ezek meg kik? Utánanéztem kicsit az alakulatnak, és nagyon megtetszettek. A szerelésük, a meccseken uralkodó hangulat, a stadion a kalózhajóval, az ágyú dörrenések, és a szórakoztatás amit ők az amerikai foci köré tesznek. Hisz valljuk meg őszintén, Amerikában ez a családi szórakoztatás része. Szerény véleményem szerint ők a legjobbak ezen területen az NFL-ben, bár biztos lesznek akik nem fognak velem egyet érteni. Na meg persze nekünk vannak a legszebb cheerleadereink is.
A csapat már egy kicsit más tészta. Ott volt ugye a nagyszerű 2002-es Super Bowl győzelmünk, de azóta nem az igazi. A csapat építése, újraszervezése idén is folytatódik, a csapat vezetősége nem titkolt módon a védelmet próbálja ráncba szedni, reméljük frissen draftolt újoncaink segítségünkre lesznek ebben. Bár szakértők szerint idén is az NFC déli divíziójának utolsó helyére vagyunk kárhoztatva, hisz túl erős csoportban vagyunk. Valljuk meg ebben van is valami, hisz itt a szintén nagy változásokon átment Saints, az eddig még idén veretlen Falcons, és a tavaly nem is olyan rosszul menetelő Panthers. Az idei szezon első három meccsén pedig mindössze egy győzelmet húztunk be.
A jövőben rendszeresen szeretnék nektek készíteni meccsbeszámolókat, illetve előzeteseket, érdekességeket a csapat háza tájáról, de mivel már nem sok idő maradt az esti mérkőzésig, ezért rendhagyó módon, most itt a bemutatkozás mellett említenék pár szót az esti Redskins elleni meccsről.
Azt hiszem egyetlen egy szóval nagyon találóan jellemezhetnénk ezt a mérkőzést: "védelem" Hisz ott van a Redskins soraiban a csodagyereknek titulált, messiásként érkezett Robert Griffin III. Nálunk meg a liga egyik leggyorsabb passzvadász védői, (bár ez idei statisztikáinkon nem nagyon látszik), nagyon sok fog múlni a passz zónák blokkolásán, amiben segítségünkre lesz a veterán Ronde Barber, Aquib Talib és az újonc Mark Barron, de ami még ennél is fontosabb, az a futások blokkolása. Nem kis meglepetés a Redskins futója, Alfred Morris, aki az idei szezonban a 10. helyen áll az NFL ranglistáján, 87,7 yarddal meccsenként. Valamint RGIII is impozáns ezen a téren, idén megtett 209 yardjával. A liga jelenlegi legjobb futás elleni védelmét viszont mi produkáljuk. Mason Foster és Lavonte David idei teljesítménye remek e téren. Tehát nagyon izgalmas összecsapás vár ránk, sebesség a sebesség ellen. Mindkét csapatnak nagyon szüksége lenne a győzelemre, hisz 1-2-es mutatóval rendelkezik mindkét fél. Bár a nagyközönség és a szakértők is Redskins győzelmet várnak, azért reménykedjünk benne, hogy felkopik az álluk. Minden esetre zúzós kis mérkőzés lesz az biztos.