Korábban már szemezgettünk a jövő évi lehetőségek közül, hogy kit is kéne választanunk a 2013-as drafton. Akkor Mel Kiper szakértő választását néztük meg Cornellius Caradine (DE) személyében. Most nézzük, hogy az SB Nation népszerű bloggerei kit választanának számunkra.
Korábban már szemezgettünk a jövő évi lehetőségek közül, hogy kit is kéne választanunk a 2013-as drafton. Akkor Mel Kiper szakértő választását néztük meg Cornellius Caradine (DE) személyében. Most nézzük, hogy az SB Nation népszerű bloggerei kit választanának számunkra.
Szerintük egy cornerbackre lenne leginkább szükségünk jövőre, a ramaty secondary munkáját elősegítvén, és magam is inkább ezen az állásponton lennék nem igazán Mel Kiperén, aki a passzsiettetésünkön javítana. Azt azért ne felejtsük, hogy Da'Quan Bowers visszatért sérüléséből, mely egy kis előrelendülés volt ezen a téren, illetve remélhetőleg azért Adrian Clayborn is elérhető lesz már jövőre, így nem hiszem, hogy égetőbb lenne ezen pozíciókat erősíteni, mint a secondary-t, hisz itt egy Talib-ot is elkótyavetyéltünk jelen esetben.
Jelenleg a csapat kezd nagyon szép képet mutatni minden téren, összeállt a támadó egység, remekel a védelem a futó játékok ellen, és hajtunk a rájátszást érő helyért, de ha ez mégsem jön össze idén, azt bizony a secondary számlájára lehet írni. Jelenleg ezen a területen ami foltozza a nagy fekete lyukat az Ronde Barber (FS) és az újonc Mark Barron (SS) a hátsó terület lefedése viszont még mindig hagy maga után nem kevés kívánni valót. Elkéne a segítség ezen két játékosnak egy cornerback személyében. Jelenleg az egyetlen minőséginek mondható játékosunk talán Eric Wright lenne, de ő is folyamatosan sérülésekkel bajlódik, és én személy szerint érzem rajta Aqib Talib "jótékony" hatását is. Talib-ot ugye elküldtük, az egykori első körös draft választásunk szerződése a szezon végén lejárt volna, és valljuk meg őszintén, ő látványosan a fejébe vette, hogy leszarja az egészet, bomlasztó viselkedése pedig igen is hatással volt a többi csapat tagra is. Én például nem tudom elképzelni, hogy egy csapatban két azonos poszton játszó játékos, teljesen egymástól függetlenül veszi be ugyan azt a tiltott teljesítmény növelő szert. Az egyik viszi bele a másikat a hülyeségbe. Talib távozásával csak egy probléma van, hogy nevetségesen elkótyavetyéltük egy jövő évi negyedik körös draft választásért.
A jövő évi ideális első körös választás tehát Johnthan Banks cornerback lenne a Mississippi State-ről.
Szerintem a jelenlegi évben igenis ő a legjobb játékos ebben a pozícióban az egyetemeken. Hihetetlen a labdakezelése és egy nagyon atletikus játékos. Ha ehhez hozzárakjuk, hogy még szerelni is tud, és nem mellékesen visszahordóként is megállja a helyét. Jól hangzik nem? Ha esetlegesen elhalásznák előlünk, megfelelő választásnak tűnhet még Xavier Rhodes a Florida State-ről, a helyiek imádják és szintén egy nagyon tehetséges játékos.