Ahogy korábban már írtam róla, Eric Wright is négy meccses eltiltást kapott tiltott teljesítmény növelő szerek használata miatt. Ennyi ideje volt, hogy fellebbezzen illetve, hogy bizonyítsa az őt ért vádak ellenkezőjét. Nem jött össze.
Ahogy korábban már írtam róla, Eric Wright is négy meccses eltiltást kapott tiltott teljesítmény növelő szerek használata miatt. Ennyi ideje volt, hogy fellebbezzen illetve, hogy bizonyítsa az őt ért vádak ellenkezőjét. Nem jött össze.
Ahogy korábban Aqib Talib szervezetében is, úgy most Wrightéban is adderall tartalmú szert találtak. Eredetileg ezt koncentráció zavarban szenvedő betegeknél használják, és eléggé elterjedt a ligában, főleg a cornerbackek körében. Korábban valaki úgy fogalmazott, hogy olyan mintha meginnál 20 kávét, majd ülnél három órát és végre felállhatsz. Az egyetlen probléma, hogy anfetamint tartalmaz, ezért az NFL a tiltott szerek listájára helyezte. Többek közt a Seahawks cornerbackjei Brandon Browner és Richard Sherman szervezetében is találtak, ők is várhatják a hasonló jellegű büntetést.
Eric Wright tehát négy meccses eltiltást kapott, ami elég szomorú a csapatra nézve, hisz sérülése ide vagy oda, még mindig ő az egyetlen életképes cornerbackünk. A kezdők EJ Biggers és az újonc Leonard Johnson lesznek. Előbbinél sajnos én úgy látom, hogy három rossz meccsre jut egy jó, de a vasárnapi teljesítményét elnézve a Falcons ellen még azon is elgondolkoznék, hogy talán jobban beválna mint linebacker. Amit pedig Leonard Johnson mutatott korábban az szimpatikus volt, 3 interception és egy visszahordott TD három mérkőzésen. Viszont vasárnap kezdőként volt pályán és egyáltalán nem bírt Julio Jones-al, de hát vele ki bír ugyebár... Ott van még LeQuan Lewis aki egész karrierje során alig lépett még pályára és Danny Gorrer akiről csak annyit mondanék, hogy a Falcons ellen állítólag játszott, én még sem láttam. Ő is a 3. profi szezonját tapossa, NFL mérkőzést pedig még alig látott. Sajnos én is attól félek, amitől mindenki a Bucs háza táján. Ezzel a lépéssel totál kinyírták a playoff reményeinket. Végül is "csak" Peyton Manning-hez és Drew Brees-hez látogatunk idegenbe. Ők meg amúgy sem jó irányítók, passzolni sem passzolnak sokat... tényleg. Örülhetünk majd ha megússzuk 450 yard alatt a meccseket.
Tény, hogy Wright amúgy is egy hosszúra nyúlt achilles sérüléssel bajlódik, legalább ezt kipihenheti mielőtt visszatér az utolsó fordulóban a Falcons ellen. Az eltiltás egyébként 1,8 millió dollárjába fog kerülni a játékosnak, aki eképpen nyilatkozott:
"A mai napon az NFL bejelentette, hogy négy meccses eltiltást kapok. Ez annak az eredménye, hogy július végén egészségügyi okokból adderall tartalmú készítményt vettem be. Nagyon csalódott vagyok a felfüggesztés miatt, és amiatt, hogy a fellebbezésemet elutasították. Elnézést kérek a Glazer családtól, Mark Dominiktől, Schiano edzőtől, az egész Tampa Bay Buccaneerstől és a csapattársaimtól, a nagyszerű szurkolóinktól, és a családomtól, akik végig mellettem álltak. Folytatni fogom a felkészülést és várom, hogy visszatérhessek a csapatba."
Nem lesz ez ám olcsó mulatság Wright-nak! Az egy dolog, hogy most bukott 1,8 millió dollárt, de könnyen lehet ebből még további 7,75 millió. Ugyanis ha a csapat úgy dönt, a felfüggesztés miatt idő előtt megszabadul tőle, egyáltalán nem kell a szerződésében leírtakat betartanunk, mert ezt ugyanis a szabálytalansága semmissé teszi. Így akár most kivághatnánk a csapatból és nem kéne a jövő évi pénzét odaadni. Ugrott a garancia. Hoppá! Remélem azért ennyire nem fogunk kitolni magunkkal, ahogy tettük azt Talib esetében is. Wright azért nem rossz kettes számú cornerback, viszont az tény, hogy a fizetése irdatlanul magas, a teljesítményéhez képest. Az elküldésével viszont tényleg elbúcsúzhatnánk az idei szezontól, maximum akkor van értelme ha a csapat már tényleg a jövő évben gondolkozik, de remélem nem ezt teszik, amikor még egy Wild Card helyre jók lehetünk idén.
Wright egyébként állítólag szeret itt lenni, az öltözőben is jól kijön a többiekkel, és az ég adta egy világon senkinek nincs rá semmi panasza. Ez a mostani pedig az első botlása volt. Szerintem nem mentség, mert elmehet ezen a botláson a szezon, remélem jól megrángatják majd a fülét.