16 csodálatos év. Ezt kaptuk tőle, a 2002-es bajnokcsapatunk utolsó tagja végül úgy döntött, ő is szögre akasztja a sisakot, és végleg visszavonul a futball világából.
16 csodálatos év. Ezt kaptuk tőle, a 2002-es bajnokcsapatunk utolsó tagja végül úgy döntött, ő is szögre akasztja a sisakot, és végleg visszavonul a futball világából.
Az egyetlen NFL játékos aki 46 interceptiont tudhat magáénak karrierje során, és aki 28 sack-et tudott szerezni slot cornerbackként. 240 karrier mérkőzés, ebből 215 kezdő játékosként, (ez a legtöbb amit aktív NFL játékos játszott.) , 15 kikényszerített fumble, 12 fumble recover, 12 védekező touchdown, egy touchdown a speciális egységben, egy punt return touchdown, ötszörös Pro-Bowler.
Azt hiszem kevés NFL játékosnak van olyan sikeres karriere mint Barber-nek. De számunkra, Bucs szurkolóknak sokkal több ő merő statisztikáknál és számoknál. Nem felejtjük el mennyi mindent tett ezért a csapatért, és nem felejtjük el soha, hogy szaladt McNabb elhalászott lasztijával 2002-ben, megszerezvén nekünk első Super Bowl szereplésünket.
Barber a visszavonulás mellett döntött, miután tavaly safety pozícióba tették az egykori cornerbacket, az idei holtszezonban a csapat pedig gondoskodott megfelelő utánpótlásról Darrelle Revis, és Dashon Goldson személyében. Barber így kellő nyugalommal, remélvén, hogy csapatát jó kezekben hagyta, lovagolhat el a naplementében, ahogy az őt 16 év után megilleti.
Búcsúzunk hát Jamael Oronde Barber, élvezd a nyugdíjas éveidet, mert megérdemled, számunkra te örökké Kalóz maradsz, találkozunk a Ring of Honor beiktatásodon, és a Halhatatlanok Csarnokában!!!