A Tampa Bay bejelentette, hogy aláírt a harmadik újonccal is, a defensive end William Gholston-nal.
A Tampa Bay bejelentette, hogy aláírt a harmadik újonccal is, a defensive end William Gholston-nal.
A Michigan State-ről érkező játékos szintén négy évre írt alá, mintegy 2,560,000 dollárért, 400,500 aláírási bónusszal. A tehetséges defensive end nem igazán mutatta meg magát az egyetemen mint pass rusher, de a szakértők szerint minden képessége megvan hozzá, hogy azzá váljon. Azonban a futás elleni védelem terén kimagaslót nyújtott. Sokoldalúságának köszönhetően, akár még defensive tackleként is használhatná őt a csapat, azonban nem kevés időt kell még az edzői stábnak rászánnia, hogy minőségi NFL játékos lehessen belőle. Gholston valószínűleg csak csere lesz Adrian Clayborn, Daquan Bowers, és Daniel Te'o-Nesheim mögött. De legalább addig is lesz ideje csiszolni tudásán.
Úgy tűnik, ahogy azt már korábban megszokhattuk, a Buccaneers szépen megfordítja a draft sorrendet, és ez alapján osztogatja ki a szerződéseket. Tegnap aláírtak Steven Means-el, Mike James-el, és hátravan még Akeem Spence, Mike Glennon, és Johnthan Banks. Ebben a sorrendben.