Mikor nekiugrottunk az idei holtszezonnak a Bucs fizetési sapkájában volt hely bőven, azonban azóta szert tettünk pár olcsónak egyáltalán nem mondható játékosra, és ezért húzták halasztották Mike Williams (WR) szerződésének meghosszabbítását is. Végül csak aláírtak az elkapóval egy öt éves meghosszabbításról szóló szerződést. A következőkben ezt vesszük kicsit nagyító alá.
Mike Williams hat éves szerződése, ebből ugye öt év a meghosszabbítás, összességében 40,250,000 millió dollár értékű. Ez még barátok közt is 8 és fél milliárd forint! Kezdetben azt lehetett hallani, hogy ebből a garantált összeg 15 millió dollár, ám azonban változott ez az információ, az nfl.com szerint ugyanis valójában 10 milliós garantált összegről van szó a szerződésben, az első két évben.
Mike Williams jogosult évenkénti 600,000 dolláros edzés bónuszra, mely a második évtől esedékes,