Úgy fest a csapat vezetősége is próbál némi életet erőltetni a defensive end pozícióba. A mai napon ugyanis leszerződtették az egykori Fosztogatót, és Hazafit, Trevor Scott-tot.
Úgy fest a csapat vezetősége is próbál némi életet erőltetni a defensive end pozícióba. A mai napon ugyanis leszerződtették az egykori Fosztogatót, és Hazafit, Trevor Scott-tot.
A 196 centi magas, és 116 kilós játékos még 2008-ban került a ligába, mint pass rusher reménység. A draft hatodik körében választotta ki annak idején az Oakland Raiders csapata. Scott 16,5 sack-et gyűjtött, öt éves NFL karrierje alatt, elsősorban mint szituációs pass rusher. Bár 2009-ben linebackerként játszott a Fosztogatóknál, ekkor hétszer sikerült bezsákolnia az ellenfél irányítóit. Az elmúlt két évben azonban, történt egy csapatváltás is, a Patriots gárdájához került, és csak 3 sack-et tudott bemutatni ezen időszak alatt.
Scott tehát csatlakozik mostantól a Tampa Bay Buccaneers fizikai tehetséggel igen, ám játéktudással annál kevésbé megáldott defensive endjeihez. És bár Da'Quan Bowers illetve Adrian Clayborn kezdő pozíciója egyenlőre nem lesz veszélyben. Scott valószínűleg megküzdhet a backup melóért Steven Means-szel, Williams Gholstonnal, és a többiekkel.