Vincent Jackson bordái megsérültek a vasárnapi, New England elleni mérkőzésünkön, azonban úgy tűnik az elkapó már bevethető lesz hétvégén a Cardinals ellen.
Vincent Jackson bordái megsérültek a vasárnapi, New England elleni mérkőzésünkön, azonban úgy tűnik az elkapó már bevethető lesz hétvégén a Cardinals ellen.
Felsóhajthatott tehát a Tampa Bay Buccaneers legénysége, hisz Jackson bordasérülése ezek szerint nem súlyos. Azt pedig, hogy mire képes nélküle az offense, hűen tükrözi a vasárnapi meccs végeredménye is. Sajnálatos módon Jackson nélkül nem igazán marad olyan elkapónk aki egy-egy elleni harcokban is megállná a helyét. A támadó egység már most sem acélos, belegondolni is rossz mi lenne velünk hosszabb távon V-Jax nélkül. Egy másik jó hír, hogy valószínűleg Tom Crabtree (TE) is pályára léphet már a mérkőzésen.
Ezzel ellentétben Luke Stocker (TE) a sérült tartalékok listájára került, miután egész szezonban kisebb nagyobb sérülésekkel bajlódik, és előkerült Jeff Demps is, akit ezzel az aktív kerethez adtak. A running back, akit nagy valószínűséggel visszahordóként szeretnénk használni, eddig nem igazán mutatkozott a csapatban, egy atletikai verseny miatt. Demps egyébként annak idején aranyérmet is nyert, az amerikai csapat tagjaként 4x100 méteres futásban. Persze ez nem jelenti azt, hogy focizni is tud. Én speciál a sebessége mellett már most aggódom sérülékenysége, és a labdabiztonság miatt. Arról már nem is beszélve, hogy kihagyta az egész edzőtábort, és valljuk meg őszintén, hogy jelenleg Eric Page személyében, ha nem is klasszis, de legalább egy tisztességes visszahordónk van jelenleg.