Miután Mike Williams a sérült tartalékok listájára került, a Buccaneers újabb játékost adott hozzá 53 fős keretéhez, ezúttal a cornerback pozíciót mélyítette kicsit, Bobby Felderrel.
2013. Panthers vs. Buccaneers Cheerleaders
2013.10.29. 21:22 Cay 983
Bár ez volt az utolsó hazai mérkőzésünk Halloween előtt, ezért eredetileg a témája ez lett volna, és ezáltal a Kalózok mint olyanok. A nagyérdeműt fel is kérték, hogy kalóz gúnyába öltözve jelenjen meg, azonban szemlátomást ez nem jött össze, mivel a csapat idei fényes szereplésének köszönhetően a Carolina elleni hazai szereplésünk inkább amolyan #FireSchiano editionre sikeredett. A szurkolók, tisztelet persze a néhány kivételnek, úgy döntöttek nem kalóz kalapot, hanem inkább ezúttal a "szégyen zacskóját" húzzák a fejükre. Köszönhetően a csapat idei remek mérlegének, és Greg Schianonak. A lányok esetében azonban semmi szükség egy zacskóra a fejen, ez egész biztos. Így ők nyugodtan maradhattak a kalóz viselet mellett.
Szólj hozzá!
Címkék: cheerleaders
2013. Panthers vs. Buccaneers Cheerleaders
2013.10.29. 21:21 Cay 983

Schiano veszélyes a franchise-ra!
2013.10.29. 11:02 Cay 983
Már korábban beszámoltunk Mike Williams térd ín szakadásáról, az elkapó most már azonban IR listára is került, ezzel pedig egész biztosan véget ért a szezonja.
Szólj hozzá!
Címkék: Williams Schiano
Tippjáték 9.forduló
2013.10.29. 08:55 Cay 983
Elérkezünk az alapszakasz feléhez és Runciter kőkeményen bejelentkezett az alapszakasz megnyeréséért. A 8. még rájátszást érő helyen pedig Kopi 3.14 áll immáron 31ponttal.
Szólj hozzá!
Címkék: tippjáték
Fut az Ördög a szezonnal, avagy a főnixmadár halála
2013.10.27. 15:53 Cay 983
Hogy az Ördög és a kalózok sokat üzletelnek az köztudott. De van az úgy hogy a beste Ördög jól átveri a derék Martalócokat és közröhej tárgyává teszi őket. Mert az Ördög ilyen. Ígér Revis-szel, Goldson-nal folyó kánaánt, majd hóna alá kapja a szezont és dörgedelmes léptekkel indul meg a pokol kapuja felé. Miben bízhat ilyenkor egy Bucs szurkoló?
Szólj hozzá!
Mike Williams térd ín szakadást szenvedett
2013.10.26. 07:28 Cay 983
Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy Mike Williams-szel valami nincsen rendjén. Mióta megsérült a Patriots elleni meccsen, azóta limitáltan vesz részt az edzéseken, illetve egy találkozót már ki is kellett hagynia.
Szólj hozzá!
Címkék: Williams
Újabb érthetetlen keretváltozások
2013.10.25. 09:51 Cay 983
Először nem értettük miért ment el Ahmad Black, és miért érkezett helyette Kelcie McCray, aki azóta be is bizonyította, hogy kalap szart sem ér a játéka. Aztán nem értettük miért Bobby Rainey-t igazoltuk le Martin sérülése után, amikor Chris Raney is elérhető volt.
Szólj hozzá!
Címkék: Trevor Scott Skye Dawson
Ismét kritikán alul...
2013.10.25. 09:25 Cay 983
2013. 8. hét,
Carolina Panthers vs. Tampa Bay Buccaneers 31-13
Nem sikerült túl fényesre a Tampa Bay első fő műsoridős szereplése (sem). Elmaradt a szezon első győzelme, az offense ramaty volt, ahogy ma a védelem is, Schiano idióta, Cam Newton pedig Super(Cam).
Szólj hozzá!
Címkék: Buccaneers Panthers
"Fire Schiano" plakátok egész Tampa Bay-ben!
2013.10.24. 19:44 Cay 983
Újabb nap, újabb botrány. Greg Schiano ezt már egyértelműen nem úszhatja meg. Az edzőt már az ág is húzza, újabb botrány látott napvilágot.
Szólj hozzá!
Címkék: Schiano
![](/img/blank.gif)