A csapat a hétvégén, regenerálódással, újratöltődéssel töltötte ideje nagy részét, Schiano mester ugyanis úgy gondolta, a fiúk megérdemelnek egy hosszú hétvégét. Azért mondjuk egy hétfői plussz edzés erre a hétre már belefért. Ahol mikrofon, vagyis inkább tollvégre kapták Carl Nicks-et és Michael Benett-et is. Mindketten elmondták, hogy a teljes csapat kipihente magát és újult erővel vetik bele magukat a folytatásba.
A csapat a hétvégén, regenerálódással, újratöltődéssel töltötte ideje nagy részét, Schiano mester ugyanis úgy gondolta, a fiúk megérdemelnek egy hosszú hétvégét. Azért mondjuk egy hétfői plussz edzés erre a hétre már belefért. Ahol mikrofon, vagyis inkább tollvégre kapták Carl Nicks-et és Michael Benett-et is. Mindketten elmondták, hogy a teljes csapat kipihente magát és újult erővel vetik bele magukat a folytatásba.
Arra is volt idő, hogy együtt nézzék meg következő ellenfelünk a Chiefs hétvégi produkcióját a Baltimore Ravens ellen. Aqib Talib azonban óvatosan fogalmazott ezzel kapcsolatban, elmondta, hogy a passz játék nem az igazi, viszont egy egész jó futójátékot kezd kialakítani a Chiefs. Szerény véleményem szerint ez az egyik legrosszabb csapat a látottak alapján a ligában, illene őket megvernünk, akármivel is próbálkoznak a pályán.
Lezajlott közben az 5. játékhét is, és csoportbeli riválisaink felemás teljesítményt mutattak, de semmiképpen sem mondhatnánk, hogy a dolgok nekünk megfelelően alakultak. A Panthers ugyan kikapott a Seattle Seahawks-tól. A Saints viszont nyerni tudott, így már ők sem veretlenek, az Atlanta pedig folytatja győzelmi sorozatát, nem elég, hogy csoportunk az NFC Dél biztos befutói, de valószínűleg, az egész NFC élére is törhetnek. Míg az NFC táblázatán utánunk, csak két csapat található, öröm az ürömben, hogy ők Divizió társaink is, a Carolina Panthers és a New Orleans Saints. A csoportot megvizslatván, a toll és statisztika forgató szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a Bucs-nak, akkor lenne esélye a rájátszásra, ha a következő 12 meccsből, legalább 9-et hozni tudnának. Ebben, és ebben az esetben is csak talán, oda slisszanhatnánk a még rájátszást jelentő utolsó helyre. Az a szerencsénk, hogy az NFC Dél, jelenleg a legrosszabb divízió ebben a csoportban, és mégis milyen érdekes, hogy ebből a divízióból vezeti mégis valaki a csoportot. Jelenleg a Szentek rendelkeznek a legsilányabb védelemmel egész NFL szinten, és nem csak a látottak, de a statisztikák alapján is. A Panthers sem büszkélkedhet, egy állandó, stabil teljesítménnyel, sem a futás, sem a passzolás, sem a védekezés nem igazán megy nekik. Aztán itt vagyunk mi ahol szintén van mit csiszolni mind a támadójátékon, mind a passz elleni védelmen. De ha összességében megnézzük a dolgokat, a divízió 2. helyére még mindig jók lehetünk, de vajon elég lesz-e ez idén a rájátszáshoz?
Hétvégén jöhet tehát a Chiefs, mindenki győzelmet vár idehaza a srácoktól, reméljük úgy is lesz, és behúzzuk a másodikat!