Talán nem is nagy meglepetés, de Bobby Rainey lett a hét támadó játékosa az NFC-ben. Persze maga a tény meglepő, pár héttel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy a hatodik futónak idehozott játékos így berobban majd Tampa Bay köztudatába, azonban a 11. héten bemutatott teljesítménye alapján egyáltalán nem az.
Talán nem is nagy meglepetés, de Bobby Rainey lett a hét támadó játékosa az NFC-ben. Persze maga a tény meglepő, pár héttel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy a hatodik futónak idehozott játékos így berobban majd Tampa Bay köztudatába, azonban a 11. héten bemutatott teljesítménye alapján egyáltalán nem az.
Nem az, hisz futott 163 yardot, szerzett 3 touchdownt, ráadásul ő a negyedik Buccaneer aki az elmúlt tíz évben megtudta szerezni ezt az elismerést.
A Falcons elleni 41-28-as győzelem után egy olyan elit társasághoz csatlakozhatott, mint LaDainian Tomlinson, Chris Johnson, és Darren McFadden! Ők tudtak ugyanis az elmúlt tíz évben több mint 160 yardot futva, 2 futott, és egy elkapott TD-t elérni, egy mérkőzésen. Idén ez az első ilyen jellegű elismerés, amit Kalóz kapott. Legutóbb a tavalyi évben szerezte meg a futó, Doug Martin, a kilencedik héten, aki egy emlékezetes mérkőzésen dózerolta le a Raiders csapatát. Ő akkor 251 yardot futott, és 4 touchdownt szerzett. Ez van! A Buccaneers csapatában ilyen, és ehhez hasonló dolgokat kell véghezvinni, ha az ember hasonló elismerést szeretne. Ugyanis a liga valahogy mindig is mostohán bánt ezzel a csapattal ha a díjak osztogatásáról van szó.
Az elmúlt tíz évben a már említett Rainey-n, és Martinon kívűl, a sokunk által kiutált Josh Freeman volt a hét támadója, 2010-ben. Valamint a futó Michael Pittman 2004-ben.
Rainey vasárnap bemutatott teljesítménye yardok tekintetében, a kilencedik legnagyobb a franchise történetében. 30 alkalommal kapta meg a lasztit, futott 163 yardot, szerzett két futott touchdownt, és volt egy elkapása négy yardon, ami szintén touchdownt ért. 5,4 yardot tett meg kísérletenként. És a 43 yardos TD, a második negyedben, a Buccaneers leghosszabb futójátéka is egyben idén.
A Buccaneers futói elképesztően teljesítenek az elmúlt pár mérkőzésen. Erről ugye korábban már írtunk pár szót, hogy leginkább a támadófal kiváló szereplése az oka. Miután úgy fest, hogy az edzői stáb megtalálta annak tökéletes kombinációit. Doug Martin már a második héten 144 yardot tudott futni a New Orleans ellen, aztán sajnálatos sérülését követően lehetőséget kapott Mike James. Ha Martin nem dől ki egész szezonra egész biztosan, a tavalyi évhez hasonlóan nagyszerű szezonja lehetne ilyen fal mellett. De a sors ezúttal nem így hozta.
Martin kiesése után jöhetett tehát Mike James, aki a kilencedik héten máris futott 158 yardot a Seahawks ellen. Aztán egy bokasérülés miatt ő is kidőlt a tizedik héten. Így kaphatta meg sokadikként a lehetőséget Bobby Rainey. Ezzel, és múlt heti teljesítményével pedig ez a Buccaneers történetének első szezonja, ahol három futó is tudott 100 yard fölötti meccseket felmutatni.
A sors iróniája, hogy amikor Mike James is kidőlt, és IR listára került, ide hozta Greg Schiano, Bobby Rainey-t. Akiről senki nem tudta először kicsoda, sőt! Többen azt hitték, hogy a szintén szabadügynök Chris Rainey-ről van szó, aki ugyan ebben a pozícióban játszik. Ezután a mester meg is kapta kritikáit, miszerint Chris lett volna a jobb választás. De úgy néz ki ezúttal nem lőtt bakot.
Rainey csak az idén került a ligába a Baltimore Ravens-hez, itt nem kapott lehetőséget, és máris a Cleveland Browns-hoz igazolt. Ahonnan október 21.-én szintén kivágták. Összesen 13 alkalommal kapta meg a lasztit, és 34 yardot tudott megtenni. A Buccaneers színeiben azonban már rögtön a 10. héten, épp hogy nyolc alkalommal állt fel a snap-hez, és máris megtett 45 yardot, és szerzett egy touchdownt is. Az igazsághoz pedig hozzátartozik, hogy a Western Kentucky egyetemen is szépen termelte a yardokat, ahol 4523 futott yard mellett, szerzett 39 TD-t!