Nemrégiben megjelent egy érdekes cikk az ESPN oldalán, mely lényegében arról szólt, hogy az ottani szakértők szerint, a Buccaneers igenis megérett a rájátszásra, és ők oda várják őket. Hivatkoznak itt a domináns futás elleni védelmünkre illetve a Bucs által bemutatott "big play"-ekre. Ez a két tényező nagyon jelen van a csapatban, és könnyen rájátszásba is juttathat minket.

Ez a kép tavaly azért nem igazán mutatta magát, a támadás nagyon nyögvenyelősen ment, a futás elleni védelemben pedig az utolsó helyen döcögtünk az NFL-ben, ráadásul a mi csapatunk mutatta be a legkevesebb szerelést is. Idén ami a futás elleni védelmet illeti, már az első meccsünkön megmutatkozott, hogy ez most nem így lesz. A Football Outsiders is rámutat a tényre, hogy Lavonte David, Mason Foster és Mark Barron nagyon domináns e téren. Míg a két linebacker már a top 10-ben van, ami az ilyen játékok megállítását illeti, addig Mark Barron szintén a legjobbak között van, ami a defensive back-eket illeti.
A "big play" tekintetében még érdekesebb a dolog, a 15 yard feletti játékokat a Buccaneers vezeti az egész ligában, 17,3 yard próbálkozásonként az ilyen jellegű playeknél. 21,4 yard elkapásonként, és jelenleg bizony Vincent Jackson a legjobb ebben az NFL-ben, másik elkapónk Mike Williams pedig a 3. helyen áll.
Ami pedig az Open Field Yard-okat illeti, Doug Martin a legjobb az NFL-ben. Ez a 10 yard fölötti futójátékokat jelenti. Több ilyet produkált már idén, mint Adrian Peterson.
A jó futás elleni védelem, és a nagy yardszámú hívott játékok mindenképpen halálos kombináció és valóban helyet érhet a rájátszásban. Bár az elkövetkezendő pár meccsünk nem lesz sétagalopp, a Buccaneers-t mégis oda várják a kedves szakértők.