2012. 15. hét,
Tampa Bay Buccaneers @ New Orleans Saints 0-41
Ha valaki esetleg nem látta volna a tegnap esti mérkőzést és netántán azt a két dolgot szűrné le az eredményből, hogy a Buccaneers védői nem voltak a pályán, mert ugye a 41 pont az sok, illetve azt, hogy a támadó alakulat sem volt ott, mert a nulla pont meg kevés, azt meg kell nyugtassam, ugyanis teljesen igaza van, ez a helyzet.
2012. 15. hét,
Tampa Bay Buccaneers @ New Orleans Saints 0-41
Ha valaki esetleg nem látta volna a tegnap esti mérkőzést és netántán azt a két dolgot szűrné le az eredményből, hogy a Buccaneers védői nem voltak a pályán, mert ugye a 41 pont az sok, illetve azt, hogy a támadó alakulat sem volt ott, mert a nulla pont meg kevés, azt meg kell nyugtassam, ugyanis teljesen igaza van, ez a helyzet.
Igazság szerint a tegnapi nappal és a Tampa Bay Buccaneers-el kapcsolatban egy pozitívum van, az pedig én vagyok! Mert igenis MEGCSINÁLTAM! Végignéztem a meccset az első perctől az utolsóig, pedig már a második félidőhöz sem volt sok kedvem, hihetetlen akaraterő és önuralom kellett hozzá. Két dolgot szűrtem le a látottakból... először is azt, hogy jobban jártam volna ha iszok még két sört, vagy talán egy jó könyvvel ütöm el a vasárnap estémet. Másodszor pedig azt, hogy JOSH FREEMANNEK MENNIE KELL EBBŐL A CSAPATBÓL!
És nem, nem azért mert én azok közé a szőrös szívű szurkolók közé tartozok, akik egy botlását sem bírja végignézni kedvenc csapatának, hanem azért mert ezt nézem már négy éve. (Ez van, én már csak ilyen kis mazochista hajlamokkal megáldott önpusztító egyén vagyok.) Azt hiszem pont én voltam az aki mindig felszólalt Freeman mellett, de a tegnapi nappal elég volt, betelt a pohár. Lehet, hogy vannak nála rosszabb irányítók, és lehet, hogy van öt meccse ahol az égig lehet magasztalni, olyan jó teljesítményt nyújt, de egy szezon nem öt meccsből, hanem tizenhatból áll. És ha Josh Freemannek két élete lenne, akkor sem vezetné a büdös életbe a rájátszásba ezt a gárdát. És hogy miért nem? Továbbra is tartom azt a véleményem, hogy Freeman ideggyenge. Igenis őt be lehet paráztatni, elég egyszer a földhöz vágni, hogy rémülten, remegő kézzel dobálgassa a labdát össze vissza amint meglát valakit két méteres körzeten belül. Gyenge idegrendszerét pedig tegnap is megvillantotta. Attól hogy keményen kikapod a fogvédődet és halált megvető bátorsággal a földhöz vágva kivégzed, miközben kígyót békát kiabálsz a csapatra, a saját fogyatékosságod miatt, nem lesz jobb a helyzet. Igen... Mike Williams kér elnézést, amiért nem nőtt három méter magasra te f*sz!!!
Freeman: 279 yard, 4 interception, 1 forced fumble, 0 TD
Úgy gondolom, egy irányító dolga, hogy vezesse a csapatot, hogy higgadt maradjon, gyengeségnek a jelét ne adja és még 41-0-ás állásnál is elhitesse a csapattal, hogy igen, megcsináljuk. Mert mi golyót eszünk, napalmot hugyozunk, és kétszáz méterről seggbe lövünk egy legyet, még akkor is, ha nem így van. Ez egy "vezér" dolga, nem kislány módjára nyavalyogni, és másokra mutogatni saját bénasága miatt, mely hozzáállást ráragaszt a csapat minden egyes tagjára, és megtört, frusztrált, idegbeteg játékostársakat teremt maga köré. Freeman nem vezér, és ezért nem fogja soha ezt a csapatot vezetni sehova, többek közt rájátszásba sem, és ezért kell mennie!!! Én szerettem volna ha végre idén össze áll kedvenc csapatom és nem üt be megint valami váratlan esemény, de inkább azt mondom, vágjuk ki, szánjuk a jövő évet is a csapat építésre, hozzunk egy új irányítót, mert ezzel az emberrel soha sehova nem fogunk jutni.
Semmi nem volt a megszokott tegnap este, kivéve a secondary-t ők ugyan azt a kiegyensúlyozott szar teljesítményt nyújtják minden meccsen. Az egész csapat egy nagy nulla volt, Lavonte David kivételével! Nálam ő csillagos ötös! Szerencsétlen egy személyben játszott linebackert és több passzt meghiúsított szerintem egyedül mint az egész secondary együtt, pedig aztán ez rohadtul nem az ő dolga. Illetve Mark Barron mutatott még némi életjelet magáról 8 szereléssel és 2 tackle for lossal. Da'Quan Bowers-nek futotta még egy sack-re, ez az egész csapat teljesítménye is egyúttal, nagyon kevés.
Én most nem szeretnék belemenni és leírogatni, hogy melyik negyedben hányadik percben hány pontot szereztek ellenünk, legyen elég annyi, hogy Drew Brees 307 yardot passzolt és adott 4 TD passzt. Igazság szerint már az első drive-ban lehetett látni, hogy a Saints úgy fog fel alá járkálni a pályán ahogy neki tetszik, és persze ezután a bizonyos első drive után már meg is szerezték a vezetést. Nem sok alkalmat tudnék mondani a találkozón, ahol meg tudtuk őket állítani, sőt a legtöbb esetben első próbálkozásra megtették a 10 yardot. Még csak egy kicsit sem erőltették meg magukat, szerintem meg sem izzadtak a meccs végére. Ezzel szemben a mi Freeman-ünk szerzett 279 yardot és adott 4 interceptiont, a végére pedig még egy fumble is belefért kiváló teljesítményébe. Legalább a Saints játékosok, Greer, Bush és Abdul-Quddus megdolgoztak volna azokért a szerzett labdákért, de nem, konkrétan az ölükbe lett passzolva. Doug Martin is 9 alkalommal próbált futni, de olyan jól rajta voltak, hogy egész meccsen 16 yardot tudott megtenni, ezért párszor LeGarette Blount is lehetőséget kapott, sőt még Keith Tandy (RB) is! Ráadásul az utolsó percben, mikor már minden mindegy alapon végre eltüntették Freeman-t a pályáról Dan Orlovsky, a második irányítónk is kapott lehetőséget. Le is adogatott 51 yardot az utolsó percben.
Kikaptunk 41 ponttal, az offense 386 yardot tett meg, még sem tudott egy pontot sem szerezni, továbbra is erőltetjük a mindenre teljesen alkalmatlan cornerbackeinket, Johnson, Gorrer, és McDonald személyében, hajtunk a rájátszásért és négy meccsen kikapunk zsinórban, ugyan azok miatt a hibák miatt. Az egész elfogadhatatlan! De leginkább Freeman és a hozzáállása az amit látni nem szeretnék többet!