A csapat a tegnapi napon kiadta az első hivatalos felállását, mely bizony tartalmaz néhány meglepetést.
A csapat a tegnapi napon kiadta az első hivatalos felállását, mely bizony tartalmaz néhány meglepetést.
Jövő héten megkezdődnek az előszezon mérkőzései, itteni idő szerint péntek hajnalban fogjuk fogadni a Super Bowl győztes, Baltimore Ravens csapatát. Ezen apropóból nyilvánosságra kellett hozni a csapatok felállását, nézzük hogy ugrik neki a Bucs az előszezonnak.
Ez persze csak egy közölt verzió, a csapatoknak nem kell teljes mértékben ragaszkodni hozzájuk, és bármikor változtathatnak is rajta. Sok pozícióban nincs meglepetés, azonban van pár érdekes dolog.
Egyik újonc sem szerzett kezdő pozíciót. Persze ez már a hagyomány része is lehet, megtisztelvén ezzel a veteránokat, de nem jelenti azt, hogy ez a későbbiekben sem fog változni. Tavaly ugye az első ilyen közzé tett listán, még Doug Martin sem szerepelt kezdőként.
Brian Leonard lett a második számú futó, megelőzve Mike James-t, aki csak a harmadik számú lett. Hillis pedig nagy meglepetésre jócskán hátra csúszott. A visszahordó szerepét egyébként Michael Smith kapta.
A második számú cornerback végül Leonard Johnson lett, Johnthan Banks előtt. A harmadik számú corner szerepét pedig szépen megszerezte magának Rashaan Melvin, akiről tegnap írtunk is nektek egy érdekes kis cikket.
A sérülésekből visszatérő játékosaink, Carl Nicks, Davin Joseph, Darrelle Revis, és Adrian Clayborn mindannyian kezdőpozíciót kaptak.
Dekoda Watson megnyerte a csatát Jonathan Casillas-szal szemben, így ő lett az erős oldali linebacker.
Még mindig Gary Gibson az első számú nose tackle, annak ellenére, hogy az egész edzőtáborból hiányzik szinte egy sérülés miatt, az újonc Akeem Spence pedig csak a második, attól függetlenül, hogy már az egész sajtó oda adta neki a kezdő pozíciót.
Derek Landri lett a tartalék ember Gerald McCoy mögött.
Eric Page lett a punt returner, míg Michael Smith a kick returner.
Íme a teljes lista:
Offense:
Wide Receiver: Vincent Jackson, Kevin Ogletree, Chris Owusu, Derek Hagan, Carlton Mitchell, Bobby Sewall
Wide Receiver: Mike Williams, Tiquan Underwood, David Douglas, Eric Page, Terriun Crump
Left Tackle: Donald Penn, Mike Remmers, Howard Barbieri
Left Guard: Carl Nicks, Cody Wallace, Roger Allen
Center: Jeremy Zuttah, Ted Larsen, Jace Daniels
Right Guard: Davin Joseph, Jamon Meredith, Adam Smith
Right Tackle: Demar Dotson, Gave Carimi
Tight End: Luke Stocker, Tom Crabtree, Nate Byham, Zach Miller, Danny Noble, Tim Wright
Quarterback: Josh Freeman, Mike Glennon, Dan Orlovsky, Adam Weber
Running Back: Doug martin, Brian Leonard, Mike James, Peyton Hillis, Michael Smith
Fullback: Erik Lorig, Spencer Larsen
Defense:
Left Defensive End: Da'Quan Bowers, Daniel Te'o-Nesheim, William Gholston, Ernest Owusu
Defensive Tackle: Gerald McCoy, Derek Landri, Lazarius Levingston
Defensive Tackle: Gary Gibson, Akeem Spence, Matthew Masifilio, Andre Neblett
Right Defensive End: Adrian Clayborn, Aaron Morgan, Steven Means, Markus White
Strongside Linebacker: Dekoda Watson, Jonathan Casillas, Ka'lial Glaud
Middle Linebacker: Mason Foster, Najee Goode, Jacob Cutrera, Dom Decicco
Weakside Linebacker: Lavonte David, Adam Hayward, Joe Holland
Left Cornerback: Darrelle Revis, Danny Gorrer, Rashaan Melvin, Myron Lewis, Deveron Carr
Right Cornerback: Leonard Johnson, Johnthan Banks, Michael Adams, Anthony Gaitor, Branden Smith
Strong Safety: Mark Barron, Cody Grimm, Sean Baker, Troy Nolan
Free Safety: Dashon Goldson, Ahmad Black, Keith Tandy
Special Teams:
Punter: Michael Koenen, Chas Henry
Kicker: Lawrence Tynes, Derek Dimke
Kickoffs: Michael Koenen
Holder: Michael Koenen
Longsnapper: Andrew Economos, Andrew DePaola
Punt Returner: Eric Page, David Douglas, Branden Smith
Kick Returner: Michael Smith, Mike James, Tiquan Underwood