Pár nappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy guardunk Carl Nicks sérülése valószínűleg maradandó, és a játékos hátralévő karrierjére, valamint életére is ki fog hatni. Azonban újabb csapás ért minket ezen a fronton, úgy fest Nicks majd egy hónapot ki fog hagyni a szezon elejéből.

Ugyanis a nagyon bennfentes Adam Schefter szerint (márpedig ő aztán csak tudja) Nicks sérült lábán elfertőződött egy hólyag. A talpsérüléssel küzdő Nicks csak hét mérkőzésen tudott tavaly pályára lépni, és a következő felkészülési meccsen már állítólag játszott volna, ám így most ez a terv is dugába dőlt. Valószínűleg az első alapszakasz mérkőzéseket is kénytelen lesz kihagyni, ha pedig így lesz, akkor ezúttal is be kell érnünk a jó öreg Ted Larsennel a bal oldali guard pozíciójában.
Nicks 47,5 millió dolláros öt éves szerződésének aláírása óta mindösszesen ezen a bizonyos hét mérkőzésen tudott pályára állni.