Igen, ez itt a Bucs Blog és 2013-at írunk! Ha a név nem ismerős számotokra, ne vakarjátok a fejeteket! A tegnapi napig számomra sem volt az.
Igen, ez itt a Bucs Blog és 2013-at írunk! Ha a név nem ismerős számotokra, ne vakarjátok a fejeteket! A tegnapi napig számomra sem volt az.
Darian Gibson egy 7 éves kisfiú, akinek a csapat vezetősége lehetővé tette, hogy a pénteki edzés végén a játékosok ovációja közepette bevonuljon a pályára. A kisfiú vezényelte le az edzést befejező fogadalomtételt, amint "nagy kedvenc martalócai" körbefogták őt. Ezt követően a csapat tiszteletbeli csapatkapitánnyá választotta őt az augusztus 8-án megrendezendő Ravens elleni első előszezon mérkőzésre.
Darian nagyon szereti a futballt és természetesen sokszor látogat ki a tampai stadionba, hogy kedvenceit láthassa. Már amikor teheti, ugyanis a történetben az a szomorú rész, hogy Darian súlyos szívbeteg. Hypoplásiás bal szívfél szindrómában (HLHS) szenved. E betegséget talán a legegyszerűbben úgy lehet leírni, hogy amikor az oxigénnel teli vér a tüdő felől a szív bal pitvarába érkezik az aorta, az aortabillenytyű vagy a mitralis billentyű rendellenessége miatt vagy csak részben vagy egyáltalán nem tudja folytatni útját a bal kamra felé. Ilyenkor ún. pangásos keringési elégtelenség alakul ki és bizony műtéti beavatkozás nélkül a betegek 95%-a egy hónapon belül meghal.
Darian már négy ilyen műtéten van túl. Mindez négy és fél év leforgása alatt.
Úgy gondolom nagyon nemes gesztus ez a csapat részéről. Meg is szokhattuk már egyébiránt, hogy a Bucs sokszor tesz ilyen kezdeményezést. Legutóbb éppen olvashattatok is róla, hogy daganatos beteg gyerekek iránti szolidaritásból, egy jótékonysági rendezvény keretében több játékosunk kopaszra borotváltatta fejét.
Szülőként nem nehéz beleképzelnem magam a kisfiú szüleinek lelkivilágába. Gondoljatok bele egy olyan helyzetbe, amikor egyenlőtlen harcot vívsz nap mint egy olyan dolog ellen, ami legféltettebb kincsedet veheti el tőled voltaképp bármelyik pillanatban. Ez minden nap új harc! Ilyen körülmények között könnyfakasztóan üdítő érzés az, ha látod, hogy gyermeked legalább egy pár percre meg tud feledkezni betegségéről és gondtalanul boldog lehet példaképeinek társaságában.
Ezért nagyon nemes ez a gesztus és remélem a fiúk a kis Darian Gibson-ért is küzdve érkeznek meg a gyepre augusztus 8-án, hogy kis kedvencük láthassa, szeretett csapata bajnokot vert!